Dr. Bakucz Márton

fogorvos

Hallgatóként már évek óta asszisztál rendelőnkben és segédkezik az oktató központunkban.
Rendkívül jó képességű fiatal, aki sokat tanul és mellette gyűjti a gyakorlati tapasztalatokat is.
Hobbija a zenélés. Kiválóan zongorázik és játszik egy együttesben is.

"A fogorvoslásban az a nagyszerű, hogy aki igazán jól szeretné művelni, annak sohasem kell tartania attól, hogy rutinná válik a hivatása, mely olykor logikus „mérnöki” gondolkodást, olykor művészi attitűdöt igényel, ettől szép és komplex.
Bakucz Márton vagyok a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának hallgatója. Másodéves korom óta vagyok tagja a Volom Dental csapatának, ahol asszisztensi feladatok ellátása mellett termékmenedzserként is közreműködtem, illetve harmadik éve segítek a Dental World fogászati szakkiállítás hands-on kurzusainak lebonyolításában. Egy olyan közegben van szerencsém tapasztalatot szerezni, ahová délelőtti egyetemi elfoglaltságaim végeztével is szívesen érkezem és ez komoly érdem."

Maxim Belograddal a Dental World-ön.

Dr. Jason Smithsonnal, a világ egyik legjobb esztétikai fogorvosával a Dental World-ön.

 

 

Dr. Jan Hajtó neves esztétikai fogorvos előadó  és Volom doktor társaságában

Marci munka közben

Fontos a zenélés

A természet megnyugtat